A Hullám - Die Welle

A Hangyák a gatyában meg a Csajok a csúcson, valamint a Cobra 11 után én már végleg leírtam a német filmgyártást. Azonban itt van egy friss, de nem új - azonban mindig aktuális - témájú film, mely visszaadja a német filmgyártásba vetett hitem. Ez A hullám, mely magával ragad.

A film igaz történeten alapul, és mint megszokhattuk, nem teljesen igaz mégsem: az eredeti történet nem most történt, hanem 67-ben, nem Németországban, hanem Amerikában, és nem teljesen úgy, mint a filmben. Az esetből egy bizonyos Todd Strasser német író könyvet írt, na ebből készült a film, sokak szerint jobban, mint a könyv (nem személyes tapasztalat).

Adott egy átlag német középsuli, érettségi körüli nebulókkal, meg egy lázadó típusú tanárral (Ramones polót meg bőrdzsekit hord, a diákjai tegezik - durva, mi?). Itt kapnak a projekthét keretein belül egy témát, amivel eleinte nem tudnak mit kezdeni: az autokráciát (nem kell lexikon, film elején kiderül mi a bánat ez a fogalom pontosan). Kézenfekvő a példa: Harmadik Birodalom. A diákok húzzák a szájukat, hogy mai tudással, meg tapasztalattal úgysem lehetne egy ilyen társadalmat kiépíteni, és itt születik meg az isteni szikra. A tanár szép lassan, észrevételenül elindít egy diktatórikus, az ő személyére épülő egyeduralmi rendszert az osztályon belül, mely késöbb magát építi ki, és egy közösségi érzést adó, társadalmi különbségeket eltörlő kis fasiszta szerveződéssé alakul. A történelem ismétli önmagát.

Ez a film nagy húzóereje (a remek alapötlet mellett): olyan szépen fokozatosan alakul ki ez a rendszer az iskolán belül, hogy tényleg elhiszi az ember, hogy ilyen lehet. Abszolút érthető, hogy a kallódó ifjak közül mindenki talál benne valami szimpatikusat. Ennyi nagy vonalakban, nem poén lelővés, mert még így is izgalmas a film.

Ehhez az izgalomhoz hozzájárulnak a színészek is. Remekül hozzák a karaktereket, főként Jürgen Vogel a tanár szerepében, sőt még a tinik is jók. Bár annyira nehéz dolguk nem lehetett, hiszen a karakterek elég vázlatosak. Mindenki olyan egyszerű, tini típusok, hozzájuk sztereotíp motivációkkal. Akárcsak a felnőttek. De még így is felettéb leköti az embert. És elgondolkodtató. És ami még plusz: nem csinálták tini filmre, nem csak rajtuk keresztül látjuk az eseményeket, hanem a felnőtteknek is érthető és élvezhető film.

Summa: 8/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.